Kedves Kossuthosok (Diákok, Pedagógusok, Szülők)!
Eljött ez a nap is. Hivatalosan az utolsó, amelyen a Kossuth Iskola pedagógusa vagyok.
Az elmúlt időszak - amióta tudom, hogy hamarosan nem tartozom már közétek - igen nehéz volt a számomra. Eleinte azért is, mert néha egyedül éreztem magam a bajommal, sokak előtt hallgatnom kellett róla, amíg biztossá nem vált, hogy távozom. Belülről feszített persze. Már kezdtem megszokni, mikor eljött az alkalom, mikor besántikáltam az iskolába, hogy elmondjam mindenki másnak is, hogy s mint (nem) lesz. Feltépte a sebet, hogy kimondtam hangosan is, amit már olyan régóta próbáltam megfogalmazni. Fájt, és sajnos voltak mások is, akiknek fájdalmat okoztam a búcsúval, és utólag bocsánatot is kérek érte.
DE. A jóra kell emlékezzünk, erre magamat is mindig figyelmeztetnem kell, mert a jó dolgokból tényleg rengeteg van (rengeteg közös is), és tényleg érdemes belemerítkezni néha, ha van egyáltalán időnk elrévedni a múlton. Nekem például sok vidám és kedves percet okozott azoknak az emlékeknek áttekintése, amiket találtam. Átélni őket még jobb volt. Képek, rajzok, levelek, ajándékok... nagyon sok van belőlük és mind arról tanúskodnak, hogy fantasztikus élményekkel gazdagodtam az elmúlt években. Köszönöm őket.
- Gyerekek, kívánom mindegyikőtöknek, hogy legyetek boldogok és leljetek sok örömet és sikert a tanulásban. Legyen sok-sok vidám percetek együtt. Semmivel se akarjatok előbb felnőni, mint ahogy azt a sors kívánja tőletek. És ha egyszer felnőttök, akkor sem szabad elfelejteni játszani!
- Kollégák, kolleginák, megtiszteltetés volt Veletek dolgozni. Ilyen aktív, szorgalmas, szerethető gárda, mint Ti kevés van, azt hiszem. Úgy érzem, hogy ezalatt a pár év alatt a nyomás és a problémák minőségének és mennyiségének változásával nagyon sokat tanulhattam Tőletek (és talán Veletek együtt) a megoldások keresésének metodikájáról - nem is beszélve arról, hogy közben mennyit nevettünk. Köszönettel tartozom minden egyes percért. Erőt kívánok Nektek, mosolyokat, csillogó tekinteteket, türelmet és fesztelen pillanatokat egymás, a gyerekek és a szülők körében is.
- Szülők, kedves szülők... Azért mondom ezt így, akár egy értekezleten (
mert szoknom kell), mert nem igazán emlékszem olyanra, akivel rossz kapcsolatom lett volna, és ebben óriási szerencsém van. Köszönöm a bizalmat, egy élmény volt a gyerekeitekkel/gyerekeikkel dolgozni. Együtt tanultunk, egymást tanítottuk, jóformán nem is volt olyan nap, amikor nem gazdagabban távozhattam volna az iskolából, mint ahogy érkeztem. A szülőknek mit is kívánhatnék mást, mint elégedettséget a gyerekekkel kapcsolatban, emellé még egy nagy adag bizalmat, türelmet, együttműködési "kedvet" és elfogadást.
PS: nem mentem messzire ;)
