Örökségek

Épp most olvastam a legutóbb megjelent Vekerdy-interjút, és mint annyi interjú és a könyvei olvasása után is megint eszembe furakodik egy gondolat, amelyet - milyen természetesnek tűnik ezt leírni - szorongás övez.
Szarjam le az iskolát?
De hiszen én imádom az iskolát!

Houston, vagy bárki...

Évek óta szajkóztuk otthon, hogy baj lesz, de hát ki hallja ezt meg akkor, ha a konkrét számokról "cirkuszi mutatványokkal" próbálják elterelni a figyelmet... Évekig, több szinten, tavaly még éreztem a saját bőrömön, éreztem a vállaimon, a nyomás alatt, hogy rosszul működik a rendszer... mostanában már csak látom, hallom különböző fórumokon és forrásoktól, hogy mekkora hiányok vannak az oktatásban (igen, az egészségügyben is, csak az nem az én pályám). Ugrás időben. Mostanára már derenghet a "laikusoknak" is, hogy az évekkel korábban bevezetett ingyen helyettesítéseknek oka van: egyszerű indikátorok alapján kiszámolható volt, hogy lassan nem marad a katedrán senki - és itt most nem kezdek okfejtésbe, mert hosszú lenne. S most megint ugrás, de most térben. Anélkül, hogy bármit piedesztálra emelnék, itt egy cikk, ami a lakossága szerint több, mint 8x akkora Németországban jelent meg, mintegy segélykiáltó hangvételben:

http://www.rp-online.de/politik/deutschland/lehrermangel-3300-lehrer-auf-dem-zweiten-bildungsweg-aid-1.7313841

Pedig Németországban a pedagógusok sokkal jobban keresnek ám, és átlagosan (is?) sokkal jobbak a feltételeik. S mégis: A cikk szerint itt intő jelnek vélik, hogy 3300 betöltetlen hely van az oktatásban, jelesint az iskolákból. Lehet, ha ugyanilyen "őszinte" volna hozzánk a sajtó, már fekete kerettel adnának ki oktatásról szóló cikkeket... Nálunk az elmúlt években a média hangja egyfolytában a "sikertörténet" című etüdöktől zengett, s legfeljebb az "ellenzéki" hangvételű bátrak írtak a mesterségesen torzított statisztikákról, függönyök mögött zajló eseményekről. De persze ezeket is csak tompítva kapta meg, aki megkapta s szerény kis elégiáknak - vagy rosszabb, epigrammáknak - tűntek ezek a csinnadratta-szerű biciklitologatós hírek mellett.

Nem tudjuk, hol a vége. Nem tudjuk, hol az alja. Minden évben azt gondoljuk, elértük, s ennél nem lehet rosszabb, de a következő etap erre mindig rácáfol...