A kis háklis mázlista

A mázlista:

Újra Orsi néni szerepben... kissé aggódtam, milyen lesz munka, kötelezettségek, munkahely, fizetés, de főleg kollégák, szülők és gyerekek nélkül az életem. A tanítás és az iskola volt a mindenem, a saját "flow" érzésem konstans helyszíne.
Aztán jött valami csoda, amit én a karmikus energiákkal magyarázok: a Facebookon felfigyeltem egy felhívásra, miszerint a környéki konzulátusi iskolák egyike pedagógust keres. Pedig őszintén szólva hetek óta ki akartam lépni már a csoportból (és a mai napig szinte naponta megfordul a fejemben), mert az ottani bejegyzések hemzsegnek a magyartalan mondatoktól, a helyesírási hibáktól, a stilisztikai allűröktől. S mégis maradtam: nem véletlenül.
Hamar kaptam visszajelzést, pozitívat, és felpörögtek a dolgok. Találkoztam egy kollégával, másik hárommal interneten vettük fel a kapcsolatot (és tartjuk azóta is), kidolgoztam az első koncepciókat, hogy mit s hogyan szeretnék csinálni az óráimon... majd elkezdődött a suli: német nyelvterületen felcseperedő, félig, vagy egészen magyar gyerekeket tanítottam heti 1,5 órában - s mire felocsúdtam, már kezdődött az őszi szünet. Jelenleg fürdöm az élményekben, amiket a gyerekekkel eltöltött idő alatt élek meg. A múlt héten azt mondta egy anyuka, hogy a gyereke rendszeresen megkérdezte, mennyit kell még aluni a következő alkalomig. Ez... awww, ahogy műveltebb orosz körökben is mondanák! <3

IMÁDOM!

Persze a tanmenet-építés része nem egy sétagalopp, de már az egyes órákra való felkészülés alatt is tobzódom a lelkesedéstől. Folyamatosan gyűjtöm az anyagokat, felszerelkeztem mindenféle olvasmánnyal, iskolai holmival (te jó világ, micsoda papír-írószerbolt fixált vagyok!!!), még multifunkcionális lézerprintert is beszereztünk...

A háklis:

Teljesen oda- (és ahogy mondani szokták, ki-) -vagyok attól, ha felnőtt emberek képtelenek helyesen írni, vagy egy kerek, értelmes mondatot megfogalmazni. És annyi van belőlük, jaj...tombolás következik:

• Mondatvégi írásjel után, és központozás esetén az adott karaktert mindig egy szóköz követi.
• A mondatban a tagmondatokat vessző, illetve pontosvessző, esetleg kettőspont választja el. Ahova például a "hogy", a "mint", illetőleg a "vagy"/"avagy" szavakat helyezzük, az elé mindig vesszőt teszünk. Ettől a mondat összeszedettebb, könnyebben értelmezhető és jobban (fel)olvashatóvá is válik. Meg aztán ez se fakultatív, na.
• Ugyanakkor a folyamatos "!!!" használat igen érdekesen árnyalhatja a rólunk alkotott jellemrajzot. Vigyázzunk vele! Csak akkor használjunk többet, mint egy, ha nagyon muszáj!
• A magyar nyelvben a hosszú magánhangzóknak megfelelő karakterek mindig ékezetesek. Ez nem opcionális.
• Nem véletlenül létezik a magyarban magázódás/önöződés, illetve tegeződés. A tegeződés feltételez egyfajta közelebbi (baráti? rokoni? kollegiális? előre vélten/valósan egyeztetett, egyértelműen pozitív?) viszonyt a felek között. Az "indokolatlan" tegeződés máskülönben tiszteletlenség, illetve kellemetlen szándékú közeledést feltételezhetünk belőle. Talán az internet egyes fórumai ezt a szabályt megbontani látszanak, de ettől még érdemes tartani magunkat hozzá. (Egyébként német nyelvterületen ez sokkalta természetesebb...)
• Nem hátrány, ha ismerjük és használjuk, de főleg helyesen használjuk a "kérem/kérjük, hogy...", "érdeklődnék, hogy...", "szeretném, ha..." és "köszönöm, hogy..." fomulákat. Ja igen, persze a mondatkezdő nagybetűkről sem feledkezünk meg?!
• U(uuuuuuuuuuuu)tálom taglalni, de ha az igekötő az ige előtt áll, egybeírjuk azt az igével, ha az ige után áll, akkor külön kell írni tőle, illetve ha az igekötő és ige között szerepel még egy szó (jövő idő jele, segédige vagy egyéb), akkor is különírjuk. Gyakoribb igekötők: ki-, be-, fel-, le-, meg-, át-, szét-, össze-, vissza- stb. Gondlkodjuk, kérjünk segítséget, ha nem megy az írás, az kevésbé ciki, mint rosszul írni!
• Tudok-e, tudod-e, tudja-e, tudjuk-e, tudjátok-e, tudják-e. Kötőjel+e. Vágod-e?
• A milyen és az olyan nem mien és oan.
• Stuttgart, emberek, és nem sdudgárd és társai. Ennek könnyű ám utánanézni!
• Az írásban jelölt teljes hasonulások sokak számára teljesen ismeretlenek, ugyanott simmán ellőfordullhatnak tökkfelesslegess kettőződésekk. Ez már kicsit tényleg sokk!
• További hangtörvényes turpisság: egyéb (és nem egyébb - nyúlás), többség (és nem töbség - rövidülés), központ (és nem köszpont - zöngésség szerinti részleges hasonulás, nevesint pedig zöngétlenné válás), különben (és nem külömben - képzés szerinti részleges hasonulás).
• Kérlek, ne ríkassatok meg! (És nem, nem siratni a megfelelő szó, azt máshol használjuk...)
• S végül, egyfajta bónuszként, hadd legyen igazán szép munka az a fogalmazás: kerüljük a felesleges ismétlést. A magyar nyelv nem csak szép, de nagyon gazdag is. A választékos beszéd pedig nem luxus, de kiváltság! (A helyesírási szabályokat forgatni szabad.)

Szeretem az anyanyelvem, ezt le kell szögeznem, s a helyesírásra való érzékenységemet mostanában nagyon finomra hangoltam. Ha ezzel bárkit megbántok, íme, bosszúból vágjatok a fejemhez pár csúf hibát! ;)

Határon túl

Megint több oka van, amiért ezt a címet választottam. Íme a vázlat:

• Németvidéken
• Lélektan
• Keretek az oktatásban
• Egy újkeletű cyberbully "áldozataként"

Egy időre nem csak a Kossuthnak, de mindenféle hivatalos viszonynak az oktatással búcsút intettem egy időre, és Németországba költöztem. Ez a legmateriálisabb oka a címnek... S egyébként A. régi teóriája szerint a kilométerek segítenek a gondjainktól fizikailag is elhatárolódni, úgyhogy remélem ezen a blogon (is) írásra ösztönöz majd a sok szabadidő a távollét. És tényleg, mi van, ha bátrabban beszélek majd innét az átélt-megtapasztalt és/vagy átlátható dolgokról, ami az oktatást illeti?

Az elköltözés és a hivatásom űzésének szüneteltetése természetesen nem volt könnyű döntés. Nem volt épp egyszerű elbúcsúzni az osztályomtól (megint), szinte rögtön hiányoztak a gyerekek, s aztán a kollégák és a helyszín, a teljes atmoszférája a tanításnak. A mindenféle viszonyok, amiktől olyan elevennek tartottam magam, egyszerre a múlt részevé váltak, és nekem tovább kellett/kell lépnem, keresnem kell a helyem a saját rendszeremben és a világban is. Egyelőre nem tudom, hol vagyok - de a kötődés persze örök (ennek bizonyítékául ebben a pillanatban is Viberezem a volt tanítványaimmal, tündéri cukik, mintha érezték volna, hogy most épp megerősítésre van szükségem!).

Egyre jobban elszáll a ló az egész alsós-felsős oktatás terén. A feszültség a mélyben buzog épp, de a #tanitanek mozgalom szinte sose pihen. Az ifjúság kockásítása éa a nép butítása iszonyú méreteket ölt. Minduntalan eszembe jut egy monológ Jake Gyllenhaal egyik filmjéből.

See every dictatorship there's always  Tehát minden diktatúrában van egyfajta one obsession and that's control... irányításmánia… they want to have control over people. Felügyelet alatt akarnak tartani mindent és mindenkit. In ancient Rome they gave, bread and circuses. Az ókori Rómában ezt kenyérrel és cirkusszal oldották meg. They kept the populace busy with entertainment. Szórakoztatással terelték el a lakosság figyelmét. In other dictatorships they have Más önkényuralmak más stratégiákat választottak. other strategies. Korlátozzák az információáramlást -  They limit information... illetve az információkat önmagukat is, they limit ideas and knowledge. ötleteket, tudástartalmakat. How do they do that? S hogy hogyan teszik ezt? They lower education... Gyengítik az oktatást és limit culture... lebutítják a kultúrát a lehetőségek csökkentésével, they censor any means... Cenzorálnak - mindig és mindent, of self expression. ami az önkifejezés terméke. It's important to remember this. Fontos erre mindig emlékezni és emlékeztetni magunkat. This is a pattern... Ez egy minta, a zsarnokság örök motívuma -  that repeats itself... amely ismétli magát a történelem throughout history. minden korszakában.

(szabad fordítás)

Ugye ismerős? Ez történik most Magyarországon is. Kíváncsi vagyok, ebből mit lehet látni az országhatáron kívülről. Most még csendben figyelek, de majd megosztom, ha úgy tapasztalom, hogy ezt látják idekint is. És ha látják, minden bizonnyal felháborodom majd (megint), hogy miért nem tesznek semmit?

Utoljára hagytam azt, amin a legkevésbé sem tudok túllépni épp. Szóval aktuális.

Először is el kell gondolkodjam a cíberbullying határain is. Mikortól számít annak? Ha az elkövető "élvezetét leli" a dolgában, az áldozatot pedig már épp zavarja az elkövető tevékenysége, de kívülről senki sem véli ezt klinikai esetnek, és valódi "kapcsolat" nem is létesül, attól még lehet az? Komolyan nem tudom.

A sztori a következő: bejelölt valaki facebookon, de komolyan csak azért, hogy csekkolgasson (féltékenység, ne ragozzuk, de létező érzésekről van szó). Követi, majd lemásolja a dolgokat, amiket teszek, és gondolom nagy kerek szemekkel, értetlenséget színlelve konstatálja, ha ezt valaki furcsának véli. Ennek bizonyítékául rögtön visszavonja a facebookon ismeretséget (gondolom, miután megbizonyosodott arról, hogy tényleg kiköltözöm Németországba, elmúlt a "veszély"...), és távolról várja a fejleményeket.

Láttam néhány zavart elmét közvetetten és közvetlenül is, de hálistennek sose voltam "érintett" efféle furcsaságokban. Most először esik meg, hogy passzolom a kérdést és egyben, ha már kiírtam magamból el is szeretném engedni.