- Németvidéken
- Lélektan
- Keretek az oktatásban
- Egy újkeletű cyberbully "áldozataként"
Egy időre nem csak a Kossuthnak, de mindenféle hivatalos viszonynak az oktatással búcsút intettem egy időre, és Németországba költöztem. Ez a legmateriálisabb oka a címnek... S egyébként A. régi teóriája szerint a kilométerek segítenek a gondjainktól fizikailag is elhatárolódni, úgyhogy remélem ezen a blogon (is) írásra ösztönöz majd a sok szabadidő a távollét. És tényleg, mi van, ha bátrabban beszélek majd innét az átélt-megtapasztalt és/vagy átlátható dolgokról, ami az oktatást illeti?
Az elköltözés és a hivatásom űzésének szüneteltetése természetesen nem volt könnyű döntés. Nem volt épp egyszerű elbúcsúzni az osztályomtól (megint), szinte rögtön hiányoztak a gyerekek, s aztán a kollégák és a helyszín, a teljes atmoszférája a tanításnak. A mindenféle viszonyok, amiktől olyan elevennek tartottam magam, egyszerre a múlt részevé váltak, és nekem tovább kellett/kell lépnem, keresnem kell a helyem a saját rendszeremben és a világban is. Egyelőre nem tudom, hol vagyok - de a kötődés persze örök (ennek bizonyítékául ebben a pillanatban is Viberezem a volt tanítványaimmal, tündéri cukik, mintha érezték volna, hogy most épp megerősítésre van szükségem!).
Egyre jobban elszáll a ló az egész alsós-felsős oktatás terén. A feszültség a mélyben buzog épp, de a #tanitanek mozgalom szinte sose pihen. Az ifjúság kockásítása éa a nép butítása iszonyú méreteket ölt. Minduntalan eszembe jut egy monológ Jake Gyllenhaal egyik filmjéből.
|
(szabad fordítás)
Ugye ismerős? Ez történik most Magyarországon is. Kíváncsi vagyok, ebből mit lehet látni az országhatáron kívülről. Most még csendben figyelek, de majd megosztom, ha úgy tapasztalom, hogy ezt látják idekint is. És ha látják, minden bizonnyal felháborodom majd (megint), hogy miért nem tesznek semmit?
Utoljára hagytam azt, amin a legkevésbé sem tudok túllépni épp. Szóval aktuális.
Először is el kell gondolkodjam a cíberbullying határain is. Mikortól számít annak? Ha az elkövető "élvezetét leli" a dolgában, az áldozatot pedig már épp zavarja az elkövető tevékenysége, de kívülről senki sem véli ezt klinikai esetnek, és valódi "kapcsolat" nem is létesül, attól még lehet az? Komolyan nem tudom.
A sztori a következő: bejelölt valaki facebookon, de komolyan csak azért, hogy csekkolgasson (féltékenység, ne ragozzuk, de létező érzésekről van szó). Követi, majd lemásolja a dolgokat, amiket teszek, és gondolom nagy kerek szemekkel, értetlenséget színlelve konstatálja, ha ezt valaki furcsának véli. Ennek bizonyítékául rögtön visszavonja a facebookon ismeretséget (gondolom, miután megbizonyosodott arról, hogy tényleg kiköltözöm Németországba, elmúlt a "veszély"...), és távolról várja a fejleményeket.
Láttam néhány zavart elmét közvetetten és közvetlenül is, de hálistennek sose voltam "érintett" efféle furcsaságokban. Most először esik meg, hogy passzolom a kérdést és egyben, ha már kiírtam magamból el is szeretném engedni.