A lojalitásról

Szörnyen fontos tulajdonság, vagy inkább komplex érzés - kinek mi. Ha kialakult, rögzült, akkor az stabilan ott marad szépen a "háttérben futó programok" között. Nehéz kitörölni. (Én nem is tudnám.)
Benne pedig foglaltatik millió lehetséges reakció, amit egy embertől (de akár egy állattól) is várhatunk, ha bizonyos szituációk adódnak. Ezt a poszt végén taglalom.

Szóval fontos, jelentős, esszenciális - a legtöbb kapcsolatban, ha nem mindegyikben.

Mégis úgy érzem, hogy elhanyagolt fogalom ez közösségekkel és szervezetekkel, mint munkahelyekkel kapcsolatban - főleg "kishazánkban" - aminek talán személyes érzelmi, talán történelmi oka van, esete válogatja. Azért gondolom így, mert amúgy vezetői szemmel nem elvárható, s a munkarendben így ebben a formában le nem írható, mégis mennyivel egyszerűbb az élet, ha a munkaközösség tagjai ilyenformán kapcsolódnak egymáshoz és a munkahelyükhöz. (Mondanám ugyan, hogy akkor kár, hogy ezt nem lehet szabályozni, de akkor szuverén jogokat sértenék meg: bárki szabadon utálkozhat és keltheti rossz hírét a közösségnek, annak tagjainak, a közös munkának stb.)
Át kell tehát fogalmaznom a dolgot: szeretnék olyan közegben létezni, akár dolgozni, ahol a közösség minden tagjában automatikusan kialakult a lojalitás, és akiknek erre igényük is van.

Egy közösséghez (mondjuk egy iskolához) való lojalitás egyszerre

• Ragaszkodás - a mindennapokban is "odagondolunk" rá, bármilyen előjelű érzésünk támad is vele kapcsolatban hirtelen.
• Gondoskodás - a csoport kapcsolatainak ápolására, "jobbléte" érdekében kisebb-nagyobb áldozatokat hozunk (időt, energiát, anyagi javakat rászánva).
• Bizalom - hiszem, hogy mikroszinten mindenki a lehető legjobbat hozza ki magából, saját értékrendjét és a közösség céljait egyszerre tartja szem előtt, mikor cselekszik és beszél.
• Biztonság - hiszem, hogy makroszinten minden feltétel biztosított a jogainkhoz: a helyünkhöz a rendszerben, magához a munkánkhoz, de még a tévedéseinkhez is - azt ugyanis a rendszer egy határig képes korrigálni azokat a méltóságunk csorbítása nélkül.
• Megerősítés - a közösség tagjait (egymást), de ezáltal a teljes közösséget támogatjuk az előrehaladás érdekében, biztosítjuk őket a rendszerben való biztonságukkal kapcsolatban az egyéni sajátosságokat számba vetve és azokat nem elítélve.
• Őszinteség - a tisztánlátás út a harmóniához: nem félünk a kritikától, sem a kritizálástól, de legkevésbé a pozitív megnyilatkozásoktól. Mindent a maga idejében, a lehető legdiplomatikusabban és legkedvezőbb módon megteszünk - egymásért és magunkért.
• Védelmezés - külső és belső hatásokat józanul szemlélve igyekszünk a harmónia fenntartására és készek vagyunk annak megóvására ésszerű eszközökkel.
• Hűség - a rendszerben nem csak benne vagyunk, de benne is szeretnénk maradni, magunkénak tudjuk annak céljait és módszereit, változásokat is együtt hozunk létre.

Volt dolgom már olyannal is, ahol mindenféle beilleszkedési zavarok miatt nem tudott kialakulni a lojalitás bennem. Ott hamar feladtam, ők is (ha egyáltalán volt kit, mit) és az okokat mélyebben nem taglalom.

Előfordult, hogy úgy hittem, minden stimmel, lojális voltam, aztán mégis rövid lett a közös történetünk. Ez egy nagyon érdekes példa. A kötődés, a ragaszkodás, védelmezés megvolt. A gondoskodás megvolt. A hűség megvolt. A bizalom megvolt. A biztonság érzése elmaradt, az őszinteség minden oldalról hibádzott viszont, nem voltunk egymással elég nyíltak, és a "fentiek" ennek megérzése és megértése (és feltételezem, hogy a megoldás szándékának teljes hiányában) egyetlen tollvonással kivontak a képletből. Nem volt idő "dolgozni" rajta. Na ilyen, amikor a rendszer tagjai mégoly lojálisak is, a "rendszer" viszont nem, ezt nem is veszi a lojalitást számításba.)

Volt már olyan is, ahol bennem kialakult, de láttam, hogy más mennyire nem tud azonosulni a közeggel, s emiatt minden nap úgy ment haza, hogy hiányzott belőle ez a kapcsolódás. Habár ő maga valószínűleg nem tudta volna megfogalmazni, de hiányzott neki is; hiszen ez egyfajta jele és bizonyítéka az odatartozásnak, ami lehetővé tette volna a közös elvek, célok, irányok (a lelkesedés?) beivódását a mindennapjaiba. Ennek hiányában ő kívülállóként sodródott az oldalszélen, majd elengedte a témát és távozott a közösségből.

De hogy ne csak negatív példát említsek: olyan közösség tagjai is voltam, ami a dinamikus változások ellenére is többé-kevésbé képes volt a tagjaiban a lojalitást erősíteni. Fenntartom azonban, hogy ez az állapot hullámokban jelentkezik egy adott rendszerben, így "nálunk" is (látja, kedves Olvasó, még mindig lojális vagyok, lélekben még mindig odatartozom...), és voltak lejtmenetek is. De a hullám csúcsa? Elképesztő flow-t eredményezett, s a munkánk egyszerre volt egyéni és közösségi sikerélmény.

A poszt apropója, hogy nem olyan rég egy (egyébként nagyon érdekes kétszemélyes) beszélgetésben vehettem részt. A tapasztalásaimat hagynom kellett kissé kihűlni, mert a közvetlen keletkezett érzéseim, mint reakcióim bizonyára közel sem voltak ilyen diplomatikusak, sőt... kisebb felháborodásom a beszélgetés alatt is kiülhetett az arcomra. (Megtanulhatnám már az érzelmeim ilyen jellegű megzabolázását... addig eljutottam, hogy ne beszéljek vissza - amit egyébként egy részem nagyon zokon is vesz: az igazságérzetem. A józanság csendre int, a pesszimista-ironikus én meg kételkedik, hogy a másik fél egyáltalán megértette volna-e, ha mégis kinyitom a szám.) 

Hogy mi is történt valójában: saját "rendszerét" (azért aposztrofálom csak, mert abban a pillanatban az ő "rendszere" félkész volt, nem volt még működésben) úgy próbálta ajnározni, hogy egy másikat illette megannyi kritikával - történetesen épp azt, amelyről én a fenti pozitív példát hoztam.

Két gondoltkörhöz vezetett ez a tapasztalás:

a.) Megerősített abban, hogy lojális voltam, vagyok és leszek e fenti közösséghez. Szeretem az összességét és a tagjait is. Bízom bennük. Egyetértek a céljaikkal és módszereikkel. Még kívülről is segítem őket az előrelépésben, ha akad rá alkalmam. És tudom, hogy ha jönnek majd még százan hasonló kritikákkal, lesznek bástyaként oltalmazók, akik megvédik "a várunkat" - én is ilyen szeretnék lenni.

b.) Ha egyszer - ahogy a TÓK-n anyanyelvi tantárgypedagógiát oktató tanárom megjósolta - mégis vezetői szerepbe kerülnék, én leginkább lojális munkatársakat próbálnék magam köré gyűjteni. (Nem úgy, mint a beszélgetőpartnerem, aki szinte elvárta, hogy vele együtt sározzam a volt munkahelyemet. Ja, persze, kösz, NEM!)
Egyébként meg nem szeretnék olyan közösség semminemű tagja lenni, amellyel kapcsolatban nem tud kialakulni bennem a lojalitás, nincs mély kapcsolódásom a közösségen belül, pláne mert mondjuk úgy találom, hogy ezt a "lojalitás-jelenséget" adott esetben nem tartja tiszteletben, nem veszi komolyan a közösség, illetve ebben az esetben a vezetőség.

GYEREKCIPŐ ide vagy oda, nem senki ítélkezhet más ("szőnyege") felett.

Értsd többféleképp!